Guest
Egy hete, hogy szenvedek... és te tudod, hogy itt valaki vár. “Figyeli az utakat, gyere már!“ Kösz, hogy jössz, és mindened kiteszed, Ledobom a gátlásaimat és kimegyek Az erkélyre. Magamat kizárom, szívemet kitárom, És ma is odakiáltom, Hogy nincs a helyzetemben semmi, - de semmi! - Amit ne lehetne kissé jobbá tenni. Áj lav jú! Szégyellem, de kellesz piszkosul! Áj lav jú! Ne hagyj engem így ártatlanul! Állítom, a szívem egy rom, s nyom. Leromlott a bizonyítványom. S az állapotom? Na az se normális! Kérdeztem az orvost: ugye hormonális? Kivizsgált és végülis így szólt: Kutyabaj, csak egy átlagos szívkór. Meggyógyul, s ha nyolc napon túl is eltart, A tünetei szűnnek majd. Áj lav jú... Ágy alá gyaláz a láz. A nagyapám belemagyaráz a bal fülembe. Lefeküdni minek, hogyha nincs kivel? - kérdem én, Mire így felel: Na idefigyelj! Ugyanaz a nő lesz gyermekeid anyja. Aki anyósod lánya, és eljön a napja, Hogy nem érted - nem ezt kérted -, Hát miért tett veled ilyet ez az élet?
