Guest
A vértesi csata. German-Roman Empire vs Hungarian Kingom Ősi magyar földünk ismét nagy veszélyben! Bosszúszomjas Henrik támad seregével. András küldött futárt szép Lengyelországba, - Béla, hű testvérem, térj vissza hazánkba. - Megbízta jó öccsét ország védelmével, támadó németet haddal űzze széjjel. Nem nyugszik a német, kell neki magyar hon. Henrik s Gebhard támad s osztoznak a jusson! Ám Béla résen van, nem kapnak itt koncot! Falvak kiürülnek, semmit nem hagytak ott. Kétfelől támadtak Dunának két partján, nem tanultak ők sem “gyermek“ Lajos baján. Nem találták nyomát András seregének, helyette szenvedtek sok nagy veszteséget. Mert magyar vitézek ősi földünk védték! Apró csapatokkal sváb sereget tépték. Erdőkből, dombokról magyar nyíltól hulltak, utánpótlást, ételt sehonnan sem kaptak! Éhségtől, nyilaktól hulltak, mint a pelyva. Pannóniát magyar nékik sosem adja! Ennek ellenére Vértesig jutottak, éhség, reményvesztés jutott e nagy hadnak. Béla háta mögé került a németnek, Zala és a Rába között meneteltek. Mosoni gyepüket így erősítették, kelepcébe került szívvel nem várt vendég. Szemfüles portyázók futárokat fogtak, ellátó hajóknak üzenetet hagytak. Megküldték a “jó hírt“ - Hadjáratnak vége! Várják be sereget Regensburgba érve. Nem talált élelmet, már futott a német, Henrik könyvelhetett csúfos vereséget. Hátrahagytak mindent, ami súly volt rajtuk, eldobáltak sorra pajzsot, lándzsát, kardot. Éhségtől remegett, sokat futott lábuk. Magyar nyíltól vérzett kezük, mellük, hátuk. Végül már vértjeik kerültek a földre, így emlékszik népünk Vértes mezejére. Nem telt el csak egy év, Henrik újra támadt! Irigyelte tornyát nagy pozsonyi várnak. Vad sereggel tört be Dunának két partján, új fogást keresett magyar nép otthonán. Hős Pozsonynak vára nyolc hétig kitartott, ostromra jó Zotmund rakott végleg pontot. Búvár Kund lett neve, amelyen hőssé lett, azt majd kicsit később. Már másik történet!
