Guest
A várat a 13. században a környéket uraló Kacsics nemzetség Simon bán ágának tagjai építtették az 1241–1242-es tatárjárás utáni időszakban. 1348-ban egy oklevél már említette Salgó várát, melynek közelében feküdt a község. 1411-ben a Szécsényiek kezén volt, akik ez évben osztották meg öröklött javaikat, e vár Salgó Simon-nak jutott. A 14. század elején földesurai kénytelenek voltak meghódolni Csák Máté nagyúr előtt, de annak halála után még időben átálltak – a szétszaggatott országot egyesítő – Károly Róbert király táborába, így megtarthatták váruradalmukat. A nemes család általában a völgybeli jobbágyfalvaikban emelt kúriákban élt, csak háborús veszély esetén keresett menedéket a magasan büszkélkedő várban. 1450-től kezdve tíz esztendeig a harcedzett cseh husziták tartották megszállva Salgót, mígnem Mátyás király serege ostrommal kiverte őket. Tarján helység az egész középkorban a salgói vár sorsában osztozott és vámhely is volt. 1439-ben említés van Salgó községről is, amely közvetlenül Salgó vára alatt, a későbbi Salgó-puszta helyén feküdt. 1548-ban Bebek Ferenc volt a földesura, 1552-ben a vár Derencsényi Farkas kezében volt. I. Ferdinánd király e várba záratta be Bebek Ferencet lefogatása után, miután bebizonyosodott arról, hogy hamis pénzt veretett. A 16. század közepére már azt a vidéket is fenyegette az ország középső területeit elfoglaló török áradat. Salgó várát földesura, Derencsényi Farkas nemes úr igyekezett megerősíteni. Ekkoriban létesítették a nagyméretű, vastag falú ágyútornyot a kapu védelmére. Mindhiába az erős falak, ha az őrség „nyúlszívű”. 1554-ben a vár kapitánya Zagyva Ferenc volt, a várbeliek az egyik ködös őszi reggelen riadtan látták a szomszédos hegytetőről feléjük irányuló óriási ágyú körvonalait. Már jött is hozzájuk a törökök követe, hírül hozva, hogy Kara Hamza szécsényi bég hatalmas ágyújával szétlöveti a várat, hacsak fel nem adják, mert akkor szabad elvonulást biztosít nekik. A megriadt védők az első szóra feladták a várat, majd elhűlve látták, hogy az a bizonyos ágyú egy kerekekre rakott vastag fatörzs volt mindössze. A „furfangos pogány“ így jutott Salgó várának birtokába. Benne is maradt egészen 1593-ig, amikor is a királyi sereg vonult fel ellene. Először bezárkóztak a falai mögé, de miután az ostromtüzérség fejükre döntötte a lakótornyot, kénytelenek voltak feladni az ellenállást, ekkor Tiefenbach Kristóf és Pálffy Miklós visszafoglalták a törököktől. A bevonuló győztes katonaság a maradék védőműveket is megsemmisítette, így a következő évszázadokban egyre jobban koptatta az időjárás kegyetlen vasfoga. A török hódoltság után gróf Volkra Ottó Kristóf birtokába került, akinek magtalan halála után, a 18. század elején, báró Szluha Ferenc szerezte meg. Az 1980-as években megkezdett régészeti feltárás és helyreállítás mentette meg a megsemmisüléstől.
