Guest
Musikalische Leitung Alexander Soddy Inszenierung Damiano Michieletto Bühne Paolo Fantin Kostüme Klaus Bruns Choreographie Thomas Wilhelm Licht Alessandro Carletti Dramaturgie Wout van Tongeren Luc Joosten Old Major Gennady Bezzubenkov Napoleon Wolfgang Bankl Snowball Michael Gniffke Squealer Andrei Popov Boxer Stefan Astakhov Benjamin / Young Actress Karl Laquit Minimus Artem Krutko Clover Margaret Plummer Muriel Isabel Signoret Blacky Elena Vassilieva Mollie Holly Flack Mr. Jones Daniel Jenz Mrs. Jones Aurora Marthens Mr. Pilkington Clemens Unterreiner 1. Mann von Pilkington/1. Sanitäter Yechan Bahk 2. Mann von Pilkington/2. Sanitäter Michael Mensah 1. Mann von Jones Siegmar Aigner 2. Mann von Jones Benedikt Berndonner »Alle Tiere sind gleich, aber manche sind gleicher.« Noch 1947, im Jahr der Erstveröffentlichung der Fabel Animal Farm, einer Parabel über die Perversion der russischen Revolution unter Stalins Diktatur, erschienen die ersten beiden Übersetzungen in ukrainischer und polnischer Sprache. Erscheinen mussten sie freilich in Westeuropa. Aber auch die Chancen des englischen Originals auf dem westlichen Büchermarkt, der dem Manuskript passiven Widerstand entgegensetzte, waren einige Zeit mehr als fraglich. Wie Orwell im Vorwort zur ukrainischen Ausgabe festhielt, war seine Satire gar nicht primär auf die Sowjetunion bezogen, von der er nur eine durch Zeitschriften und Bücher vermittelte Kenntnis besaß, sondern auf die Illusionen des Westens über das sozialistische Wunderreich im Osten. Diese Illusionen implizierten, dass man die totalitären Gewaltexzesse des Regimes – von den Schauprozessen und Deportationen über die Massenmorde und den Holodomor bis zum Gulag – aktiv zu verdrängen und zu verleugnen suchte. Dass ein »linker« Autor wie Orwell gegen diese unkritische Bewunderung anschrieb, wurde von den sich fortgeschritten wähnenden Kreisen mit Totschweigen und Desinteresse quittiert. Waren es damals geo- und parteipolitische Interessen (die Sowjetunion als Verbündeter im Kampf gegen Hitlerdeutschland bzw. den Kapitalismus), die das Schweigekartell westlicher Gesellschaften zementierten, so sind es in der jüngsten Vergangenheit wirtschaftliche gewesen. Die Aktualität von Orwells Dystopie erweist sich so auch angesichts der seit den Nullerjahren flagranten Re-Stalinisierung der russischen Gesellschaft. Die Grundfrage des Buches bleibt im »postfaktischen« Zeitalter des Populismus freilich auch im Westen auf bedrängende Weise akut: Wie ist es möglich, dass Volksführer sich bei der Durchsetzung rücksichtsloser Macht- und Eigeninteressen einer kämpferischen Rhetorik von Freiheit und Sicherheit bedienen? „Minden állat egyenlő, de vannak, akik egyenlőbbek.” 1947-ben, amikor először megjelent az Állatfarm című mese, amely a sztálini diktatúra alatti orosz forradalom perverziójáról szól, az első két fordítás ukrán és lengyel nyelven jelent meg. Természetesen meg kellett jelenniük Nyugat-Európában. De az angol eredeti esélye a nyugati könyvpiacon, amely passzív ellenállást tanúsított a kézirattal szemben, egy ideig több mint kérdéses volt. Ahogy Orwell az ukrán kiadás előszavában megjegyezte, szatírája elsősorban nem a Szovjetunióra irányult, amelyről csak folyóiratok és könyvek útján volt tudomása, hanem sokkal inkább a Nyugatnak a keleti szocialista csodabirodalommal kapcsolatos illúzióira. Ezek az illúziók azt sugallták, hogy az emberek aktívan próbálták elnyomni és tagadni a rezsim totalitárius erőszakos túlkapásait – a kirakatperektől és deportálásoktól kezdve a tömeggyilkosságokon és a holodomoron át a Gulágig. Azt a tényt, hogy egy olyan „baloldali” szerző, mint Orwell, e kritikátlan rajongás ellen írt, hallgatással és érdektelenséggel fogadta a magukat progresszívnek tartó körök. Míg akkoriban a geopolitikai és pártpolitikai érdekek (a Szovjetunió, mint a hitleri Németország és a kapitalizmus elleni harc szövetségese) erősítették meg a nyugati társadalmak csendkartelljét, addig a közelmúltban a gazdasági érdekek. Orwell disztópiájának relevanciája az orosz társadalom 2000-es évektől kezdődő kirívó újrasztalinizációja fényében is nyilvánvaló. A populizmus „igazság utáni” korában a könyv alapkérdése nyugaton is nyomasztóan akut marad: Hogyan lehetséges, hogy a népi vezetők a szabadság és a biztonság harcias retorikájával kényszerítsék ki a könyörtelen hatalmat és az önérdeket?
