“Döbbenetesen pontos képet ad a világban zajló folyamatokról, az átlagember teljes kiszolgáltatottságáról, s mindent átfogó elbizonytalanításáról, megfélemlítéséről. Bemutatja a tömegek elleni pszichológiai hadviselést, a társadalom válságból válságba hajszolását, ezáltal tehetetlenségbe bénítását, a félelem kiteljesedését. Leleplezi az ENSZ szerepét a globalizáció megvalósításában. A Rockefeller alapítvány és más, ez által irányított alapítványok aknamunkájával elérik, hogy az átlagember tökéletesen semminek, nyomorultnak érzi magát, s azt hiszi, hogy a elé adott (a globalista vezérek által gondosan kiválasztott, szolgalelkű, engedelmes) politikusok fogják őt megvédeni, s csak ők képesek megoldani problémáit… A globalista világkormányt a Rockefeller és Rotschild, ill. még néhány bennfentes család tagjai fogják felállítani, s ezek kezében lesz a világ feletti teljes uralom! Ők fogják kézbe venni a világ túlnépesedését, annak megakadályozását (ha kell, különböző eszközökkel végre hajtott népirtások és terméketlenné tétel által), már most létrehozva és működtetve a világpolgári tanácsot, melynek maga Rockefeller a vezetője! Az interjúból ördögi terv és módszerek tárulnak elénk, amit már legalább száz évvel ezelőtt elkezdtek, megterveztek, leírtak! Aki nem veszi észre, hogyan használják a megfélemlítés és elbizonytalanítás mellett a médiumok agymosását, azt hamarosan maga alá gyűri a globalista hatalom. Mit tehetünk ellene? Egyelőre úgy tűnik, hogy nem sokat, szinte semmit. Csakhogy azt világosan kell látni, hogy a Sátán retteg attól, hogy az ember Isten védelme alá menekülve képes lesz ellenállni neki! Hiszen tudja, hogy Jézus Krisztus már legyőzte őt, megtörte hatalmát, vagyis azokkal szemben a Gonosz tehetetlenné válik, akik Krisztus mögé sorakoznak. Megölni ugyan megölhetik az embert (s ezt fogják is végezni!), de szellemi győzelmet az ilyenek ellen nem arathatnak, ami a Sátán vereségét jelenti! Éppen ezért a globalista, sátáni hatalom őrjöngése, tobzódása várható igen rövid időn belül azok ellen, akik nem akarnak nekik engedelmeskedni! Erre Jézus már kétezer évvel ezelőtt felkészítette övéit, amikor azt mondta: „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a gyehennában.” (Mt 10:28) Vagyis, elképesztő szellemi háború várható, ami a pénz uralmát megvalósítani akaró sátáni világkormány, globalista hatalom és a Krisztus szeretetparancsát követő emberek között fog végbemenni! Erről szól a Biblia Máté evangéliumának 10 része! A háborúra már most fel kell készülnünk. Sajnos, sok áldozattal fog járni! De nem reménytelen a harcunk, hiszen Jézus világossá tette: „Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” (Jn 16:33)“ Forrás :
Hide player controls
Hide resume playing